NőNYUGAT – irodalmi est egy részben

A KOSSUTH- ÉS JÁSZAI MARI-DÍJAS MÁCSAI PÁL SZÍNIKRITIKUSOK DÍJÁT ELNYERT PRODUKCIÓJA ELŐSZÖR DEBRECENBEN!

„Bandika, mennyiért lennél helyettem asszony?” – Kaffka Margit levele Ady Endréhez

A Nyugat indulásának éveiben, az irodalom megújulásával párhuzamosan, a magyar társadalomban megindult egy csendes forradalom. Polgári nők serege vágyott vagy kényszerült arra, hogy otthagyva a „privát mamuskaéletet”, egzisztenciát, sikert és megbecsülést vívjon ki magának – saját jogon. Ennek az átmeneti kornak emblematikus figurái a folyóirat körül íróként, múzsaként, feleségként, barátként szereplő nők, akiknek sorsa és munkássága ma már elhomályosult része kulturális emlékezetünknek.

A nőNYUGAT róluk szól. Szerelmeikről, házasságukról, sikereikről, kudarcaikról. Elhallgatott és kimondott, leírt és elfeledett szavaikról. Éleslátásukról, amellyel magukat és kortársaikat szenvedélyes elemzés alá veszik. A nőNYUGAT nem hangos irodalomtörténet, és nem kíván megkésett elégtételt nyújtani a nagy férfiak árnyékában élő és író nőknek. Legalábbis nem úgy. Ha van egy szóba sűríthető szándék, akkor az a beszéd: beszéljünk róluk, általuk magunkról, beszéljünk nőről és férfiról, beszéljünk arról, hogy miként éljünk teljes életet, és hogyan szembesüljünk ennek elborzasztó lehetetlenségével.

„Mácsai Pál jó ritmusú, néhol a nőkkel szembeni előítéleteinkkel kíméletlenül szembesítő rendezésének atmoszférája a humorostól, az ironikustól tart a tragikus felé… Az egyfelvonásos produkció legfőbb erénye az összefogott, fegyelmezett színészi alakítások mellett az, hogy a szereplők nem drámázzák túl a szituációkat. Éppen ez a visszafogottság okozza az előadás katartikus pillanatait is.” – Szekeres Szabolcs, nol.hu

Szereplők:
BÍRÓ KRISZTA
FÜR ANIKÓ
HÁMORI GABRIELLA / GRYLLUS DORKA
KEREKES VIKTÓRIA
LÁZÁR KATI
Közreműködik: OLÁH GERGELY – cimbalom

Válogatta és szerkesztette: Bíró Kriszta

Díszlet – jelmeztervező: Füzér Anni
Dramaturg: Ari Nagy Barbara
Zene: Kákonyi Árpád
Ügyelő: Kálmán János / Svébis György
A rendező munkatársa: Tóth Péter

Rendező: MÁCSAI PÁL

A Thália Színház és az Örkény István Színház közös produkciója. Az egyrészes előadás hossza kb. 100 perc.

Jegyek: 3.500 Ft
Jegyek már kaphatók a Kölcsey Központban, a Karakter Kávézóban, valamint online kezelési költség nélkül a fonixinfo.jegy.hu oldalon.

Előadásfotók: Gordon Eszter
Read more